Eisenstadt megér egy kirándulást!

Burgenland tartomány fővárosa, Eisenstadt (Kismarton) a Lajta hegység lábánál fekszik. Közel 14790 ezer lakosával Ausztria legkisebb tartományi fővárosa.

Az Esterházy hercegek régi lakóhelye ma is sok mindent nyújt az idelátogatónak.

Kismarton egész egyszerűen elbűvöl különleges hangulatával. Érdemes megnézni az Esterházy-kastély mellett, a Hegyi- templomot (Bergkirche), a Szt. Márton Dómot vagy a kastélyparkot – az egykori barokk kertet, amelyet az 1800-as évek elején építettek át angol tájparkká, a felújított üvegházaival.

A  jórészt műemlékvédelem alatt álló történelmi belváros a város szíve. Több ezer látogató érkezik naponta a sétáló- utcába kirakatokat nézegetni, bevásárolni vagy egy jó kávé mellett kikapcsolódni. Hagyja magát elvarázsolni a Haydn-városban, Kismartonban!
A történelem és a kultúra mellett a tartományi főváros ugyanúgy megfelel a a modern város követelményeinek, mint ahogyan a látogatók elvárásainak is.
Számos kávéház, étterem, üzlet és szórakozóhely teszi Kismartont a hozzátartozó Lajtaszentgyörggyel és Kishöflánnyal élménnyé.
Kishöflány a város nyugati szélén fekszik, bortermelő hely kb. 1000 lakosa van. A dombon álló, már messziről jól látható késő gótikus temploma a 15. századból származik és Szt. Vidnek szentelték. Kishöflány évente június végén, július elején a társasági élet középpontjává válik – akkor rendezik meg ugyanis a Borász Búcsút, amelynek során tíz napon át kóstolhatjuk a helyi borászok jobbnál jobb borait.

Lajtaszentgyörgy az a hely, amit Magyarországon Villányhoz hasonlíthatunk. Számos Heurige teszi az 1280 lakosú helyet egész Ausztriában ismertté. A Heurige, olyan speciális családi borkimérés, amely csak bizonyos időszakokban tart nyitva pl. minden második hónapban 2 hétre, nem pedig egész évben. Alacsony árai, jó borai és egyszerű, ízletes ételei miatt közkedvelt vendéglátási forma Ausztriában.
Lajtaszentgyörgy jelképe az ún. Attila-kő, egy római sírkő a Krisztus utáni első évszázadból.

A burgenlandi tartományi főváros megér egy látogatást. A látogató mindent megtalál itt, ami egy jó nyaraláshoz szükséges: a kisváros családias légkörét, a legmodernebb követelményeknek megfelelő infrastruktúrát, széles kulturális- és szabadidős ajánlatot valamint – és ez a legfontosabb – az emberek kedvességét!