Kastélypark

A kastélypark a helyreállított Leopoldina templommal és az egykori Pálmaházzal (Orangerie) nagy értéket képvisel.

Egyike a 19. század legjelentősebb tájparkjainak. A majdnem 50 hektár nagyságú park a város északi határától a Bergstrasse-ig, majd onnan a Lajta-hegység felé terül el. A parkban 4 tó (Leopoldina-, Obeliszk-, Szív- és Gépház tó), számos egzotikus fa és cserje található.

Leopoldina templom

A Leopoldina templom egy körtemplom, egyiptomi hatású oszlopokkal, amely Charles Moreau tervei alapján készült 1806-ban a Leopoldina tó felett. Belsejében a híres olasz szobrász Antonio Canova alkotása „Leopoldina” áll 1805-ből.

A tervezett tó medrének kialakítását 1817-ben kezdték el. A sziklákkal és a növények betelepítésével 1824-ben lett teljesen kész. 1966-ban a müllendorfi vízvezeték elpusztulásával az elmocsarasodásával a tavat földdel betemették. A tó körvonalai azonban továbbra is felismerhetőek voltak. 1993 és 1997 között helyreállították a tó medrét, feltöltötték vízzel, megerősítették a meder alját és kőfalát. A vízzel való feltöltés a tó nyugati oldalán lévő artézi forrás szabaddá tételével és egy új vízvezeték kialakításával volt lehetséges.

A templom építését 1818-ban kezdték el. 1819-ben emelték az oszlopokat és azóta hívják Leopoldina templomnak. 1821-ben készült el a terrazzo burkolat majd 1823-ban a festéssel befejeződött az építkezés. Már az építkezés idején érték az épületet vízkárosodások, amelyek az eredetileg nem tervezett elemek beépítéséhez vezettek. 1995 és 1997 között a templomot teljesen felújították és elhelyezték benne Lepoldina hercegkisasszony szobrának másolatát. A szobor alkotója a velencei Antonio Canova (1757 - 1822) az európai klasszicizmus legismertebb képviselője volt. 1818-ban amikor a szobor megérkezett Bécsbe, először az Esterházy palota üvegházában helyezték el.