Városháza

Az 1560-ból származó épületet, miután a város szabad királyi város lett, 1648-ban átépítették. Az épület legrégebbi része a korai reneszánsz korszakból származik. Erre utal a főbejárat szögletes elrendezése is. Az egyemeletes, széles front két szélén köríves, középen négyszögletű erkély található, amelyet később barokk stílusban átalakítottak és vaskos tetőzettel láttak el. 

A freskókat 1926-ban fedezték fel, amelyek nagy valószínűséggel szintén a korai reneszánsz korból származnak és később a barokk stílusnak megfelelően átfestették. 1949-ben Rudolf Holzinger a régi minták alapján újrafestette, ill. kiegészítette a freskókat. 

Az allegórikus nőalakok a legfőbb erényeket jelenítik meg: a hitet, a reményt, a szeretetet, valamint az igazságot, a bölcsességet, a bátorságot, a mértéktartást. 

A középső erkélytől jobbra bibliai jelenetek láthatók: A salamoni ítélet (a bírói bölcsesség jelképe), Judit és Holofernész (a hazaszeretet jelképe),  Salamon és Sába királynője (a méltóságról való lemondás a bölcsesség és a tudás javára). A szögletes erkélyen Kismarton címere és egy napóra látható.

Az épület belsejét többször átépítették 1939/1940-ben, utoljára  pedig 1950-ben. Az ülésterem lenyűgöző reneszánsz mennyezete a 17. századból származik. A Városháza új szárnya 1999-2001-ben épült, amely során az épület 50-es évekből származó részeit lebontották és helyette újat emeltek. A régi épületrészeket felújították és a modern részekhez igazították.

Információ

Magistrat der Landeshauptstadt Freistadt Eisenstadt
Hauptstraße 35
7000 Eisenstadt